Biden 6 héttel lelépése előtt kegyelemben részesíti az adócsalás miatt elítélt fiát
Eközben Hadházy Ákos reggelente helyi indiai lapokat szemléz.
Petrezselyem és fokhagyma árusítás közben sikerült ennyi áfát elcsalni.
Zöldségekkel kereskedő bűnözői csoport tagjai ellen indult eljárás, akik a gyanú szerint több száz millió forint értékben árusítottak úgy petrezselymet és fokhagymát, hogy beszerzéseiket fiktív számlákkal fedezték, és kétszázmillió forint áfát csaltak el – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.
Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte: a gyanúsítottak Lengyelországból és belföldről vásároltak petrezselymet, valamint fokhagymát.
A termékek a Szegedi Nagybani piacon is felbukkantak.
A nyolcszázmillió forint értékű fiktív számlákat egy dél-alföldi garázsban állították ki, majd felvitték a NAV rendszerébe. A valótlan iratokkal mintegy kétszázmillió forint áfát csaltak el – ismertette.
az egyik cég számlájáról és a fiktív bizonylatok kiállítását koordináló könyvelő széfjéből pedig több millió forintot. A lefoglalt összeg elérte a húszmillió forintot. A NAV munkatársai tizenöt helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékokat. A könyvelőt bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. Az ügyben eddig nyolc ember ellen indult eljárás.
(MTI)
Nyitókép: Fokhagyma. MTI/Czeglédi Zsolt